Boeing: 777NG helyett 737NNG

- nbandras

Egyre inkább valószínű, hogy az elkövetkezendő időkben inkább a Boeing 737 újbóli továbbfejlesztésével fognak foglalkozni a seattle-i gyárban.

Nagyon úgy tűnik, hogy Boeingéknek böki a csőrét az Airbus A320neo (new engine option) által keltett zavar a 120-200 fős gépek piacán, mivel egyre több információ kerül napvilágra arról, hogy előbb a 737 váltótípusával akarnak foglalkozni, és csak az után raknak új szárnyat és hajtóművet a Boeing 777-esre.

Az új gép lehet, hogy szélesebb lesz a jelenlegi 737-esnél, így 150-220 utas szállítására lesz képes. Remélhetőleg 2019 körül áll majd szolgálatba, míg az Airbus által elképzelt A320neo 2016 körül teheti meg első repült óráit.

B737NG gyártósor | Fotó: Boeing

B737NG gyártósor | Fotó: Boeing

“Ha hat-kilenc hónapja megkérdeznek, akkor azt mondtam volna, hogy inkább egy nagyobb gép felé hajlunk következő fejlesztésként. Ma a fő hangsúly egy új, kisebb méretű típuson van.” – nyilatkozta Mike Bair. “Reméljük nem lesznek nagy késések, mint a 787-es esetén, mivel elég sok tapasztalatot szereztünk az új technológiák kapcsán.”

Mike Bair továbbá elmondta, hogy a legnagyobb gondot az új gép esetén a méret kiválasztása jelenti, mivel elég nehéz meghatározni a 2030 körüli légiforgalmat, amikor a gép már elterjedt lesz. A 2011 közepére várt döntés leginkább attól a jelentéstől függ, ami elemzi a felhasználható technológiát, amivel megfelelő költség-csökkentést jelenthet a légitársaságok számára. Abban az esetben, ha nem megfelelőek a kondíciók, akkor valószínűleg a Boeing is követi az európai vállalat példáját és csak új hajtóműveket rak a 737-es szárnyai alá.

A Boeing 737-esből több mint 2100 gép vár még legyártásra, melyek a Boeing hátralékának 63 százalékát adják.

| |

A +1 gombbal javasolhatod ezt a tartalmat ismerőseidnek a Google keresőben

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé.

Avatart a következőképpen állíthatsz be magadnak: regisztráld magad a gravatar.com-on ugyanazzal az email címmel, amit itt is használsz. A gravatar.com-on töltsd fel a kiszemelt avatarodat. Kész is vagy, a htka.hu az email címed alapján lekéri a gravatar.com-ra feltöltött avatarod.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>